"...nem volt időm magamat sajnálni..."

Kedves olvasóim! Látom sokan elpártoltatok tőlem és őszintén remélem,hogy ez csak egy átmeneti dolog. A komizómnak köszönöm a támogatást. Az írást természetesen nem hagyom abba, hiszen magamnak írom, csak megosztom másokkal hátha valakit érdekel. Ha tetszik nyugodtan iratkozz, vagy komizz...
Akkor jöjjön az új rész első fele.
----------------------------------------------------------------------------------

Kedves Anyu!

Elég régen írtam levelet, mert az eltelt napok eseményei fizikailag, és lelkileg is a padlóra küldtek.
Először minden szuperul  indult. Jorden elvitt a munkahelyére, ahol egy felmérésen vettem részt.Először Mrs.March tetőtől talpig végig nézett. Súly, magasság, mell méret, s miegymás.  A találka végén megbeszéltük,hogy az első fotózásom előtt még meg mutat pár fortélyt, mivel nem volt modell iskolai végzettségem( protekciósan kerültem be).
Hazaérve, majd kicsattantam örömömben. Mindjárt a gép elé ültem és Niallnek újságoltam az örömhírt. (még ha válasz nem is érkezett rá)
Éjszaka boldogan hajtottam álomra fejem. Minden porcikámmal éreztem: Vége a sok megrázkódtatásnak.
Már az álmok csodálatos tengerén járhattam, mikor egy egyre jobban erősödő hangra akaratlanul kipattantak a szemeim.
Jorden telefonja volt, a nappaliban.
A kijelző Maura neve villogott. Mielőtt válaszolhattam volna, egy kar kiragadta a készüléket kezeim közül.
Az 'éjjeli találkánkból' Scott se maradhatott ki. Bármennyire is fáradt volt, kíváncsian figyelte az eseményeket.
Jo a füléhez emelte a mobilt. Maura ideges monológjából semmit sem értettünk, bármennyire is füleltünk. De Jorden annál inkább. Fáradt arcvonásai megfeszültek.
A bőre másodpercek töredéke alatt vált falfehérré.
Végtagjai elernyedtek,
s a telefon koppanással esett a földre. Az ő sorsa is ez lett volna, ha Scott nem kapcsol időben.
A fiú vállába fúrta a fejét és zokogott. Pár percig szólongattuk, de ő csak sírt.
Végül nagy nehezen szóra bírtuk:
-Meg..ha..lt-suttogta
-Ki?-kérdeztük egyszerre a fiúval. Nem erre számítottunk
-Nin..cs többé-nézett a távolba
-De ki halt meg-ráztam a vállát.
-Nem nem nem lehet...-temette a tenyerébe fejét.- Azért még is a testvérem volt nem?- nézett kérdőn felénk.
Mintha egy tőrrel döftek volna hátba. Árva lettem.
Ebben a helyzetben nem volt időm magamat sajnálni. Gondoskodni kellett az ideg összeroppanás szélén álló nagynéném kórházba juttatásáról.
-Egy perc és fel öltözök, addig nyugtasd meg.-Utasított Scott. Végre egy helyzet ahol egy rugón jár az agyunk.
Bólintottam egyet jelezve,hogy menjen.

Miután egyedül maradtam az ágyra dűltem,  s a fal felé fordulva sírtam. Aggódtam Jo miatt. Apu csak azt érdemelte ami járt neki. Tudom az apámról van szó. De egy életen keresztül még csak meg sem próbálta
velem tudatni,hogy ő az apám. Nekem nem volt életvidám, gyermekkorom. Világot,is csak a te meséiden keresztül láttam.
Szép lassan lehunytam a szemem, s megpróbáltam beleképzelni magam egy párhuzamos univerzumba, ahol nem az vagyok aki.

Az ezután következő napok történéseit most nem tudom részletesen leírni. (talán máskor, de még nem állok készen rá) Mindenki a temetés megszervezésével, és lebonyolításával foglalkozott.
A ceremóniát természetesen Írországban tartottuk. Maura és Niall rengeteget segített. A szállás helyünk biztosítását is beleértve. Képtelenek voltunk abban a házba aludni.
Én a nappaliban lévő kényelmetlen kanapén töltöttem az éjszakáim, mivel semmi kedvem se volt a gerlepárral egy légtérben tartózkodni.
Gondom hála az égnek hamar megoldódott mivel, Scott elvitte egy hétvégére Jo-t wellnessezni.
De ebbe most nem kezdek bele, mert ez már másik történet....

"Mindenkinek jobb lenne, de főleg nekem..."

Meghoztam az új részt! Remélem elnyeri a tetszéseteket! :)
-----------------------------------------------------------

Kedves Anyu!

Olyan jó volt mellette ébredni. Végig simítani a csupasz testén, amit itt-ott csak egy kósza takaró takart.
Az egész ember tökéletes volt. A tudat felpezsdítő volt: csak az enyém! Hunyorogva felém fordult, és a nyakam alatt átnyúlva magához húzott. Halkan a fülembe dörmögte
-Jó reggelt szívem!
Én egy lágy puszit nyomtam az arcára, s közelebb kúsztam hozzá.Éreztem közelségét. Óvatosan lehunytam szemem, mert tudtam,hogy biztonságban vagyok.

Mikor újra kinyitottam, alakja egyre jobban halványulni kezdett, míg végül teljesen eltűnt.
Felébredtem.
Az óra este hatot mutatott.
Elég sokat alhattam. De megérte.
Körülöttem a rideg szoba, az éjjeli szekrényemen egy kis cetli

Van egy kis elintézni valóm, vacsi a hűtőben. Menj ki Scotthoz!

Na remek.  Jorden elhúzott, én meg barátkozzak a tinédzser pasijával. Nem volt jobb dolgom, így kidugtam az orrom. Scott nem volt sehol, ezért lehuppantam a tv elé.
Vaktába nyomogattam a gombokat remélve, hogy valami érdekeset találok.
Végül egy természet filmnél akadtam meg.
Már éppen beleéltem magam, mikor valaki vészesen csengetni kezdett.
Az ajtóhoz rohantam, és érdeklődni kezdtem a kint álló kilétéről.
-Mulligarből jöttem hozzád!-jött a válasz egy elváltoztatott férfi hangon.
Micsoda? Ideért? Ő az? Igaza volt Niallnek?
Ledermedtem. Szívem hevesen kezdte pumpálni a vért.
-Menj innen!-hisztériáztam
Válaszul, csak egy röhögést kaptam.
A zár kattant, és Scott vörös fejével találtam szemben magam.
-Mit hittél? A kaszás vagyok-vihogott-Menj innen!-figurázott ki.
-Csigavér csajszi!-karolta át a nyakam
-Miért csináltad? -gyűltek a szemembe a könnyek.
-Na, gyere ide!-húzott magához egy ölelésre.
-Azt hittem, majd feldobódsz, de ígérem legközelebb végig gondolom mielőtt cselekszem.-magyarázta, s közben éreztem,hogy az a mosoly még mindig az arcán csücsül.
-A feldobódás nem jött össze-szipogtam.
-Minden rendben van, csak lazíts-veregette meg a hátam, és a nappali felé indult.
Én még mindig tehetetlenül álltam, és a szökés kesernyés ízét próbáltam emészteni. Ha megszöknék, akkor nem lenne senkinek rám gondja. Nem kéne folyton körülöttem ugrálni, és az összetört lelkivilágom ápolgatni. Mindenkinek jobb lenne, de főleg nekem.

Üdv új élet, üdv New York!

Halihó! Bocsánat a kihagyásért! De örömmel látom, hogy nem pártoltatok el mellőlem, aminek nagyon örülök! Itt az új rész remélem elnyeri mindenki tetszését! (:

Kedves Anyu!
Annyi minden mesélni valóm van, de kezdjük az elején.

Jorden szavait észlelve tudtam,hogy túléltük. Pislogtam párat, és körül néztem. Igen már landoltunk, és az utasok megkezdték a szedelőzködést.
Én is beálltam a sorba. Bőröndömet magam után húzva, éreztem a gyönyörű napsütést és a tömegnyomort.
Üdv új élet, üdv New York!
A fejem lehajtva, és sűrű elnézéseket kérve szlalomoztam Jorden után.
Szinte órákba telt mire találtunk egy üres padot.
Jo előkotorta a mobilját és felhívott valakit.
Pár perc se telt bele, és egy piros kabrio gurult elénk, benne egy jólfésült napszemüveges sráccal.
-Scott!-sikított a fülembe, majd odatipegett hozzá, és egy puszit nyomott az arcára.
 Sóhajtva szedelőzködtem össze, és álltam az úriember elé.
-Hello Scott vagyok, bizonyára te vagy...?-nyújtotta kezét
-Keira- segítettem ki

Az út hosszú volt. A szerelmespár (?) végig az elmúlt napok eseményét ecsetelte. Körülbelül egy órát kocsikáztunk, mire egy óriási házhoz értünk. Gyomrom a torkomig ugrott, mikor megláttam az új otthonom.
Feltettem újra a kérdést: Biztos,hogy ezt akarom. Döntésem, már nem tudom visszacsinálni.
Mély levegőt vettem és a lakótársaim után indultam.
Az elmúlt hónapokban bejártam a poklok poklát. Úgy tűnik helyzetem végre kezd rendeződni. Minden azon,múlik,hogy mit tudok kihozni belőle.

Az új szobám óriási. Kicsit rideg, de dolgozom a kuckósabbá tételén.Lehet,hogy másnak a hely feltérképezése az első célja, de engem inkább a laptopom holléte érdekelt.
A wifi hálózat szerencsére nyílt volt. Hisz a pusztaság közepén ki is akarna internetezni a háztartás tagjain kívül?
Pár percig gondolkodtam az időeltolódáson, de a vágy mindent legyőzött. A vágy, hogy újra lássam az arcát és halljam életvidám hangját.
Reménykedve pötyögtem be a felhasználó nevem. A betűk leütésekor éreztem,hogy egyre közelebb vagyok Félig csukott szemmel tettem magam elérhetővé.
Csalódnom kellett.
Írországi ismerőseim közül mindenki office volt.
Próba szerencse alapon azért mégis ráírtam egy sziát. Pár másodperc se telt bele, és megjelent a várva várt zöld pötty. Akaratlanul rányomtam a videohívás gombra.
Amikor megjelent a szőkeség kómás feje egy halvány mosoly húzódott a számra.
-Nem ért volna rá később?-túrt a hajába
-Hé nem én mondtam, hogy válts elérhetőre.-kuncogtam, mert tényleg mulatságos látványt nyújtott. 
-Mi olyan vicces?-nyújtózott.
-Semmi-tettem szám elé a kezem- Amúgy mennyi az idő?-próbáltam terelni a témát, és persze a gondolataim.
Erőtlenül elfordította a fejét, és hunyorogva meredt a távolba.- Fél három-bökte ki végül
Arcom a kezembe temetve próbáltam visszatartani a folyamatosan kitörő ingert.
-Oda értél?-ásított
-Mint látod.-vigyorogtam tovább
-Apád is?-kérdezett vissza
Na jó ezt nem tudtam mire vélni. Ez az álmosságtól van, vagy pedig szimplán mellébeszél?
-Miért lenne itt?-hüledeztem
-Jó ne akadj ki-kezdte, de már itt kész voltam. - Mióta elmentél, nem is hallani róla. A házban minden úgy van ahogy hagytátok. Állítólag van akinek mondta,hogy megkeres.
-Mi? Honnan tudta egyáltalán,hogy hova megyünk?-ingattam a fejem
-Ne becsüld le a gondolatmenetét.-meredt rám- Mit gondoltál? Ki ne venné észre, ha a házában történik valami?-mondta a kegyetlen igazságot
Válasz helyett csak a fejem ingattam.
-Na jó, én most tényleg megyek mert iszonyú fáradt vagyok. Szia.-azzal véget vetett a hívásnak.
Üveges tekintettel meredtem a kijelzőre, és próbáltam megállapítani a helyzetem súlyosságát, de sehogyan sem akart összeállni a teljes kép.