Kedves Anyu!
Hiányodba,szinte bele őrülök. Nem tudom meddig bírom.
Ma reggel félve osontam le meginni a szokásos kávém, aminek sokkal jobb volt az íze mikor te készítetted. Apu még nem volt ébren. Ezért is mertem megnézni az aktatáskáját. A papírok között matatva, megakadt a szemem egy nagy borítékon. Gondolkodás nélkül felbontottam. Bár ne tettem volna.
Közel egy fél millió font lapult benne. Pulzusom az egekbe szökött.Hogyan, miért? A kérdések megállás nélkül kavarogtak a fejemben. Sírni akartam, de a könnyeim elakadtak a szívem és az eszem között félúton. Erősnek kellett maradnom. Nem követhetem el azt a hibát mint te. Akkor is harcolok ellene, és egyszer börtönbe juttatom. Ha magamért nem is, de érted akár a hét próbát is kiállom.
Azonban a tervem keresztül húzta. Nagy robajjal trappolt le a konyhába, majd megállt mögöttem.
Kezeim ökölbe szorítottam és erőt gyüjtöttem ahhoz,hogy megforduljak.
-Mi az már az embert a saját lánya is meglopja?- ripakodott rám- Mi ez he? Mi ez?-ragadta ki kezemből a nyitott borítékot.
Köpni nyelni nem tudtam, a félelem teljesen hatalmába kerített.
-Mit mondtam én neked, a más cuccai között való turkálásról?-lökött neki az asztal sarkának.
Felszisszentem,mert pont a tegnap szerzett sebbe állt bele.
-Ha az a félkegyelmű anyád nem nevelt meg majd én megteszem.-és egy mozdulattal újra felszította az égető érzést az arcomon.
-Ne bánts könyörgöm-esedeztem.
-Azt csinálok amit akarok, a papírok szerint az én lányom vagy-ordította.
Szikrázó szemei vörös kontúrt öltöttek. Vonásai megfeszültek,és fogait összeszorítva vicsorgott rám.
-Most elmegyek- de ha bármit is teszel ellenem, akkor nagyon megbánod.-Szemeimet pihentetve hallgattam szavait.Remegő ujjaimmal az asztal lapját kapargattam.
Egyre jobban távolodott tőlem, és a kabátját magára kapva kiviharzott az ajtón.
'Meg könnyebbültségeben' a földre rogytam.
Lepörögtek előttem a képek.
Anyu! Te mindig megnyugtattál,hogy rendbe jön minden. Elhitetted velem: egyszer eljön a 'mi időnk' is. Eltitkoltad a fájdalmat azért,hogy kiegyensúlyozott gyermekkorom legyen.
A pár év, mikor sitten volt felüdülést jelentett mindnyájunk számára. De te továbbra bíztál benne,hogy megváltozik. Miért? A szerelem ennyire vak lenne?
Nem hibáztatlak, mert én nem ismerem az ilyesmit.
Ha látsz fentről, akkor megnyugtatlak,hogy véget vetek ennek.
Örökké szeretni foglak:Keira.
