"New York-válaszoltam tőmondatban"

Kedves olvasóim! Tudom, hogy dupla részt ígértem de érdeklődés hiányában elmaradt. Nem tudom elégszer megköszönni a feliratkozásokat és +1-ezéseket, meg persze azt a pár komit.
Remélem nem csaptam össze :))



Kedves Anyu!

Mond miért hagytál magamra? Hol van az a pártatlan támasz, ki minden döntésem helyesnek találja? Hiányod nem tudja semmi és senki pótolni. Ezt a levelem már a repülőről írom.
Igen ez a nap is eljött, de kezdjük az elejétől.

Amint Nialltől hazaértem Jorden pakolni utasított. Aput mintha a föld nyelte volna el, még estére sem ért haza. Az igazat megvallva egy kicsit aggódtam érte. Jó talán nem nevezhető aggodalomnak, de érdekelt a holléte.

Hajnali négykor Jo ébresztett. Futó lépésben öltözködtem, majd kaptam fel a repülőjegyem(?) az éjjeli szekrényről. Ő aztán tényleg minden megoldott. Hogyan szervezkedett úgy,hogy nem is sejtettem semmit? Vajon végig ez volt a célja? Megfogalmazódott kérdéseim megállás nélkül kavarogtak bennem
A sötét utcára kilépve fogtam fel,hogy mi is történik.Egy fekete taxi halkan búgó hangon gurult elénk.
Bőröndjeinket a csomagtartóba raktuk.
Kezem lassan közelítette a kilincset. Ha ide beszállok, feladok mindent. Ezt akarom? Mély levegőt vettem, s behuppantam a hátsó ülésre.
A motor egyenletesen börrögni kezdett.
-Várjunk!-kiáltottam fel
Jorden és a taxi sofőr egy emberként fordult felém.
-Elfelejtettem valamit-húztam összébb magam
-Keira! Nem egy szappanoperában vagyunk, hogy visszamész körülnézel majd közlöd: Mégis maradok.-vágta neki magát az ülésnek.
-Sietek-ugrottam ki a kocsiból, úgy minta ágyúból lőttek volna ki.
A házon korom sötétség honolt, de ez sem tántorított el célomtól.
Attól,hogy utoljára végig nézzek azon a helyen hol a legjobb és a legrosszabb napjaimat töltöttem.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy meghatódtam.
Szemeim lehunytam, s utoljára magamba szívtam az előszoba dohos illatát.
Lábujjhegyen hátrálni kezdtem. Az ajtót végleg becsuktam magam előtt, a kulcsot pedig a lábtörlő alá rejtettem.
Úgy látszik ennyi volt.Ez lett volna az a nap amire annyira vártam? De egy pesszimista hangocska mégis azt suttogta,hogy nincs vége. Keira végre hidd el,hogy ennyi. Gyerünk örülj! Túlélted!
Még pár percig hezitáltam, de végül Jo és a sofőr legnagyobb örömére a kocsi felé vettem az irányt.
Lassan gurulni kezdtünk.
Tekintetem akaratlanul rátévedt a szomszéd házra. Hirtelen egy alak bukkant elő a sötétből. Arcát egy pillanatra tisztán láttam a halvány lámpafényben.
-Állj-próbáltam újból eltéríteni a járművet, de nénikém automatikusan megrázta a fejét.
-Álljunk meg!-hisztériáztam
A sofőr már majdnem megenyhült, de ez sajnos nem volt elég.
-Gázt bele!-utasította Jorden
Én gyorsan hátrakaptam a fejem, remélve,hogy ott lesz.
Tévedtem.
Könnyeimmel küszködve tapadtam az ablakra, s ujjammal egy szívet rajzoltam a párás üvegre.
-Hé kislány itt akarsz maradni kocsit takarítani?-nézett a visszapillantóba szúrós szemmel a soför
-Bo.csánat -hajtottam le fejem
Dublinig nem szóltam senkihez. Magamba roskadva néztem a mellettünk elsuhanó tájat amint lassan kezdett aranyba burkolózni.

...

Hat óra tájban már mindenki készen állt a felszállásra.

S a repülő elindult. Végiggurult a harmattal befedett betonon, és pár másodperc múlva már csak egy kis 'terepasztal' látszódott az ébredező városból. Az agyam megállás nélkül Rajta kattogott. Végre van egy személy aki szóba is áll velem, én pedig elhúzom a csíkot. A másik nagy kérdés pedig apu. Már vagy két napja nem láttam. Mintha a föld nyelte volna el.
-Kisasszony!-szakította félbe egy hang a merengésem
Felnéztem és egy japán steward-al találtam szembe magam
-Minden rendben?-mosolygott
-Igen- húztam el én is a szám
-Esetleg hozhatok valamit?-ajánlotta fel
-Nem köszönöm.
-Értem. És hova tetszik menni?-faggatózott tovább
Kétségbeesetten néztem Jo után, aki egy amerikai-spanyol családnak segített tolmácsolni
-New York-válaszoltam tőmondatban
-Én is! Egy kis időre szabadságra küldenek, és kaptam egy takarítói állást.
-Stewardból takarító?-mosolyodtam el akaratlanul
-Valahogy meg kell élni! De ha már itt tartunk, akkor maga minek megy?-huppant le mellém
Ö lehet,hogy az én gondolkodásommal van a gond, de egy légiutas-kísérőnek valószínű nem a bájcsevej a dolga
Válaszra nyitottam a számat, de egy huppanástól minden hang elillant a semmibe.
-Figyelem figyelem! Megkérném kedves utasainkat,hogy a pilóta parancsára mindenki kösse szorosan magát az üléséhez!Figyelem figyelem! Megkérném kedves utasainkat,hogy a pilóta parancsára mindenki kösse szorosan magát az üléséhez! Pánikra semmi ok egy kissebb légörvénybe keveredtünk, a veszély hamarosan elhárul.-recsegte egy hang
A fiú szó nélkül felállt mellőlem és a folyosó végén lévő helységbe igyekezett.
Jo a családnál ragadt.
Én pedig nem törődve a körülményekkel takaróstul az üléshez szíjaztam magam, és lehunytam fáradt szemhélyaim
Lesz ami lesz, az én életem úgy sem ér semmit.
Pár percig még érzékeltem a repülőgép rázkódását, a kételyek között maradt utasok kétségbeesett találgatásait, és a nénikém halandzsáját, de az álom mégis erősebb volt.

Elmész?

Kedves olvasóim! Nagyon örülök a feliratkozóknak, és a kominak! Remélem most sem okoztam csalódást :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Anyu!

Az életem kezd fenekestül felfordulni. Ha nem nem tapasztalnám a saját bőrömön el se hinném.
Lassan kezdtem magamhoz térni. Tétlenül feküdtem az ágyamba.
Körülöttem minden lecsendesedett. Csupán csak az összehúzott szőnyeg, és a földön darabokban heverő kislámpám idézte vissza a dulakodás emlékeit.
Az ajtóm előtt egy kis papírfecni lapult

Jó reggelt Csipkerózsika! Ha felébredtél kopogj hármat a falon és kiengedlek. (az alattad lévő szobában vagyok)
Puszi:Jorden

Meghatódva olvastam Jo gyöngybetűs írását, majd követtem az utasítását.
Pár perc se telt bele, de már kattant a zár. Ösztönösen hátrébb ugrottam.
Nénikém belülről gondosan ráfordította az ajtót majd leült a fotelomba.
-Mi történt?-kérdeztem suttogva
Ő csak megrázta a fejét, majd az ölébe temette.
-Jo, mi történt?-guggoltam le elé
Akkor már láttam. Az a mocsok.
Arca rosszabbul festett mint az enyém. Szeme alatt lila foltok, szája feldagadva.
-Le kell lépned-kértem határozottan
-Le kell lépünk!-javított ki- méghozzá minél hamarabb.
-Pár hetet várunk ugye?
-Keira ébresztő!-zökkentett ki az álomvilágomból- Itt nem maradhatunk értsd már meg!-ordított rám
Na ez az a stílus amit nem szoktam meg tőle. Megszeppenten hajtottam le fejem.
-Ne haragudj kicsim-húzott magához.-Meglátod minden rendben lesz-adott egy puszit a hajamba, majd távolabb tolt magától, hogy lássa az arcom.
-Nagy karrier áll előtted. Pár hónap és a Világ lábaid előtt fog heverni meglátod-simította végig az arcom
-Jo mégis, hogy képzelted ezt az egészet?-ráztam meg értetlenül a fejem
-Hidd el már régen elterveztem mindent -tűrte ki rakoncátlan fürtjeim a szememből-Hamarabb elmegyünk mint hinnéd
Remek, mindent megtervezett. Hogy én ennek miért nem tudok örülni? Talán mert megint kihagyott egy fontos  tényezőt döntései meghozásában. Nem arról van szó,hogy nem örülnék a szabadságomnak. Szeretnék végre átlagos lány lenni minden szempontból.
Szó nélkül felpattantam, és igyekeztem minél távolabb kerülni a házunktól.Ezen az épületen valami átok ülhet, mindig avval történtek a borzalmas dolgok aki e négy fal között lakott.  Még mielőtt kiléptem az ajtón magamra kaptam a tavaszi kabátomat, és ujjaimmal próbáltam helyettesíteni fésűm.
-Keira gyere vissza! Ne csináld!-hallottam Jorden távoli hangját-Apád mindjárt hazaér, rajtam fog csattanni az ostor ha nem talál itthon-próbált meggyőzni
-Addigra hazajövök-nyugtattam le
Apu nem egyhamar szokott keddenként hazatáncolni a kocsmából, ezért nem is aggódtam miatta.

Egy személy hogyléte érdekelt. A személyé aki ártatlanul lett családi drámánk része.
Idegesen nyomtam a kapucsengőt. Pár másodperc se telt bele, és Maura állt előttem teljes életnagyságban.
-Beszélhetnék Niallel?-reménykedtem a legjobbakban
-Gyere be-mosolygott
Beléptem a meghitt családi fészekbe. Itt nincs helye az idegességnek és a szorongásnak.
-Nyugodtan menj fel, gondolom tudod már a járást-mosolygott
Ezek szerint nem sejt semmit, a tegnapiról.
Lábujjhegyen lépdeltem  fel az emeletre.
Erőt vettem magamon és remegő kézzel bekopogtam a tölgyfaajtón.
Pár percig vártam, majd újból próbálkoztam. Semmi reakció. Már elmenni készültem mikor Maura meglátta a szenvedésem
-Menj be!-utasított
Egy kicsit haboztam. Azért mégis egy húszas éveiben jár srácról van szó. Ki örülne, ha rárontanának.
-Naa nyiss be.- szólt újból
Lassan nyomtam le a kilincset. Felkészültem a legdurvább kiosztásra. Szinte hallottam a "kopogni nem tanítottak meg" és ehhez hasonló kifejezéseket.
De mikor lábam átemeltem a küszöbön teljesen más látvány fogadott.
Egy édesen szunyókáló fiú (természetesen MEGINT félmeztelenül)
Nem volt szívem felkelteni. Pár másodpercig néztem, majd megfordultam és próbáltam csendben távozni a helységből.
Azonban hirtelen kipattantattak szemei.
-Miaaz?-nyöszörgött
-Öm semmi, már megyek is-mondtam zavarodottan
-Akkor csak azért jöttél át, hogy megnézd ahogy alszom majd felkeltsél?-nyújtózott
-Aludj, majd máskor beszélünk-sütöttem le a szemem
-Most már maradj-ült fel-De ha nembánod felveszek egy gatyát-mutatott a bokszerére
-O.ké-dadogtam
Mosolyogva a szekrényéhez sétált és kivett belőle egy melegítőalsót.
Én a szám szélét harapdálva figyeltem lépteit.
-Leülhetsz ám az ágyamra, már össze van csavarozva-vigyorgott
-Inkább állok-motygotam
-Nekem így is jó-vonta meg a vállát
Egyik láb, másik láb... Hirtelen elkaptam tekintetem mert rájöttem,hogy nagyon is bámulom.
Nem tűnt szégyellősnek, a vörös fej helyett egy 100 wattos mosollyal ajándékozott meg.
-Jól vagy?-csaptam bele végül a téma közepébe
-Ne miattam aggódj-lépett hozzám közelebb
Zavarodottan néztem a csupasz felsőtestét, és egy halk sóhaj hagyta el számat.
-Anyum mindent elmondott-komorodott el arca
Szóra nyitottam ajkaim, de
Ő csak némán bólintott.
-Jo New Yorkba akar vinni-szögeztem a padlóra tekintetem
-Tudom-bólintott
Egyáltalán mi az amit nem tud?Eddig mindenre azt válaszolta,hogy "Tudom" Ez már kezd idegesítő lenni.
-Elmész? -szakította meg a "tudom" sorozatát
-Nincs más választásom
-Akkor máshogy kérdezem: El szeretnél menni?
Így már teljesen máshogy hangzott. A válaszon sokáig elgondolkodtam
-Nem tudom-böktem ki végül
Pár perc múlva karjai között találtam magam.
Leírhatatlan,hogy milyen jól esett ez az ölelés.
-Holnap hánykor indultok?-búgta a fülembe
-Micsoda?-toltam el magamtól
-Valami rosszat mondtam?-értetlenkedett
-Nem, nem mondtál semmi rosszat. Csak elegem van..
-Miből?-nyitotta tágra szemeit
Elegem van abból,hogy egész eddig mindenki a saját értékeit nézve alakította az életem.
Az senkit se érdekel,hogy én mi akarok lenni? Ki szeretnék szállni a mókuskerékből, és végre megpihenni.
Távol mindenkitől, de legfőképpen apámtól. Én csak végre boldog akarok lenni.
-Mindenből.-adtam a legtalálóbb választ a helyzetemre nézve.

Niall menj!

 Halihó, először is nagyon nagyon köszönöm a feliratkozást. Sokat jelent! Sajna komikat nem kaptam, de remélem,hogy azok is jönnek :)
 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Kedves Anyu!

Jó döntés volt-e amit hoztam? Gondolom, most gyávának tartasz amiért feladtam a harcot ellene. Nem volt más választásom.
Jorden ajánlatot tett.
Nemrégiben kapott állást egy new yorki modellügynökségnél, ahol éppen modelleket keresnek. Szerinte az alakom tökéletes hozzá, plusz az arcom is elég karakteres. Két hét múlva repül vissza. Addig valahogy be kéne adni apunak is, de lehet szó nélkül lépünk le. Legalább megszabadul tőlem.
Ha már nála tartunk.
Tegnap este Jo elment a belvárosba Maurával, így kettesbe maradtam vele.
Az alkalmat kihasználva felidézte a rég elfeledett érzéseim.
Először pofonokkal sújtotta gyógyulófélbe lévő arcom, majd...
Majd...
Majd felvonszolt a szobájába, az ajtót ráfordítva pedig kizárt minden tényezőt ami meghiúsíthatta volna az akcióját.
Éjjel még volt annyi energiám, hogy elkússzak a szobámig. Alig aludtam valamit.
Félálomban voltam, mikor az ajtó nyikorogni kezdett.
-Még alszik a drágám-hallottam egy lágy suttogást
Lépteket érzékeltem, amik egyre közelebb jöttek az ágyamhoz.
-Keira kincsem-simogatta Jo a hajam
-Aludni akarok-húztam fejemre a takaróm
-Naa kelj fel álomszuszék vendéged van.-nyüstölt
-Neem-nyöszörögtem
-Ha rosszkor jöttem akkor...-érzékeltem a hangot aminek hatására teljesen elillant az álmosságom.
-Menj be nyugodtan-biztatta Jo, majd becsukta Niall mögött az ajtót.
Egy pillanat alatt felültem és törökülésbe vágtam magam, arcom pedig egy párnával takartam el.
-Szia!-'üdvözöltem'
-Szia-motyogta kínosan
Pár perc hallgatás következett.
-Ööö elmenjek?-törte meg a csendet
-Igen!-vágtam rá, de a kimondás pillanatában már megbántam-Várj várj nem úgy értem-szorítottam a fejemhez a párnát. Vártam a fiú reakcióját. Szívem megállás nélkül kalapált, arcom pedig már verejtékezni kezdett.

-Mi van?-kérdezte most már teljesen összezavarodott hangsúllyal
-Mond nyugodtan-válaszoltam, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna
-Tudod mit-vett egy mély levegőt-ne raboljuk egymás idejét-lépdelt az ajtó felé.
-Niall!-szóltam utána
Akkor most vagy soha, huh mély levegő
-Mi van-torpant meg
Óvatosan elkezdtem felfedni az arcom.
A puha huzat végigszántotta bőröm. Egy seb, egy szörnyű emlék tudatalattimból való előkerülése.
A fiú folyamatosan nézett.Ingerült tekintete,fokozatosan torzulni kezdett.  Legutolsó lépésként a nyakamon lévő karmolásokat tártam 'nyilvánosság elé'.
Könnyekkel megtelt szemeimmel az ágyat pásztáztam.
Lassan közeledni kezdett. Lehajolt és közelebb hajolt hozzám. Arcomon éreztem a meleg leheletét. Mutató úját végighúzta a véraláfutásos arcbőrömön. Felszisszentem mert nagyon fájt.
Szavakra nyitottam számat, de nem tudtam hangot kicsikarni magamból.
-Ki tette ezt veled?-suttogta
Válaszul megráztam a fejem, és újra a párnába temettem.
A sírásom megtörte a szoba meghitt csendjét.
-Keira.-mondta lágyan.-Keira figyelj rám-hátam lágy simogatásával próbált nyugtatni.
Légzésem akadozni kezdett, sírásom hüppögésbe ment át.
-A.phuu-fújtam egy jó nagyot az éjjeliszekrényemről lekapott zsepibe
-Ide hívjam?-próbálta megfejteni a tőmondataimat
-Neeeeem- ordítottam rá
-Akkor?-értetlenkedett
-Ő
-Mi ő?
-Ő volt!-böktem ki.
Szinte megkönnyebbülés volt ezt kimondani. Olyan volt mintha valaki átvette volna a kínzó terhem, még ha csak pár lépés erejéig is tette. Ő az első akivel megosztottam.
-Most csak viccelsz ugye?-kapkodta a fejét
-Ezt úgy mondod, mintha ilyennel lehetne.-dörmögtem
-Jó bocs nem úgy gondoltam-ölelt magához
Én csak a vállába fúrtam a fejem, és próbáltam nem összemaszatolni a pólóját.
-Lemegyek vízért.-simította meg a hajam- Ha visszajöttem mindent elmesélsz-tolt el magától
Gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam. Teljesen kizáródott a külvilág. Egy másodpercre szinte minden bánatom a felejtés martalékává vált.
De ezt a varázslatos érzést is csak kevés ideig élvezhettem.
Az ajtó nagy robajjal vágódott neki a falnak. Apám véreres tekintetével találtuk szembe magunkat.
Következő kép fogadhatta:
Lánya és a szomszédsrác között szinte egy leheletnyi távolság volt, de hirtelen szétreppentek mint a turbékoló gerlék.
A szavaira már nem emlékszem. Csak az a kép maradt meg bennem mikor két erős kezét a nyakam köré fonta és fojtogatni kezdett. Niall megpróbálta félrelökni, de egy pöccintéssel padlóra kényszerítette.
Homályosan láttam amint Jorden a védelmező anyaoroszlán szerepét átvéve rohan a helyszínre.
-Niall menj!-hallottam az egyre halkuló hangot.
Szemhéjaim lassan lecsukódtak, és a külvilágból már semmit se érzékeltem.