Elmész?

Kedves olvasóim! Nagyon örülök a feliratkozóknak, és a kominak! Remélem most sem okoztam csalódást :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Anyu!

Az életem kezd fenekestül felfordulni. Ha nem nem tapasztalnám a saját bőrömön el se hinném.
Lassan kezdtem magamhoz térni. Tétlenül feküdtem az ágyamba.
Körülöttem minden lecsendesedett. Csupán csak az összehúzott szőnyeg, és a földön darabokban heverő kislámpám idézte vissza a dulakodás emlékeit.
Az ajtóm előtt egy kis papírfecni lapult

Jó reggelt Csipkerózsika! Ha felébredtél kopogj hármat a falon és kiengedlek. (az alattad lévő szobában vagyok)
Puszi:Jorden

Meghatódva olvastam Jo gyöngybetűs írását, majd követtem az utasítását.
Pár perc se telt bele, de már kattant a zár. Ösztönösen hátrébb ugrottam.
Nénikém belülről gondosan ráfordította az ajtót majd leült a fotelomba.
-Mi történt?-kérdeztem suttogva
Ő csak megrázta a fejét, majd az ölébe temette.
-Jo, mi történt?-guggoltam le elé
Akkor már láttam. Az a mocsok.
Arca rosszabbul festett mint az enyém. Szeme alatt lila foltok, szája feldagadva.
-Le kell lépned-kértem határozottan
-Le kell lépünk!-javított ki- méghozzá minél hamarabb.
-Pár hetet várunk ugye?
-Keira ébresztő!-zökkentett ki az álomvilágomból- Itt nem maradhatunk értsd már meg!-ordított rám
Na ez az a stílus amit nem szoktam meg tőle. Megszeppenten hajtottam le fejem.
-Ne haragudj kicsim-húzott magához.-Meglátod minden rendben lesz-adott egy puszit a hajamba, majd távolabb tolt magától, hogy lássa az arcom.
-Nagy karrier áll előtted. Pár hónap és a Világ lábaid előtt fog heverni meglátod-simította végig az arcom
-Jo mégis, hogy képzelted ezt az egészet?-ráztam meg értetlenül a fejem
-Hidd el már régen elterveztem mindent -tűrte ki rakoncátlan fürtjeim a szememből-Hamarabb elmegyünk mint hinnéd
Remek, mindent megtervezett. Hogy én ennek miért nem tudok örülni? Talán mert megint kihagyott egy fontos  tényezőt döntései meghozásában. Nem arról van szó,hogy nem örülnék a szabadságomnak. Szeretnék végre átlagos lány lenni minden szempontból.
Szó nélkül felpattantam, és igyekeztem minél távolabb kerülni a házunktól.Ezen az épületen valami átok ülhet, mindig avval történtek a borzalmas dolgok aki e négy fal között lakott.  Még mielőtt kiléptem az ajtón magamra kaptam a tavaszi kabátomat, és ujjaimmal próbáltam helyettesíteni fésűm.
-Keira gyere vissza! Ne csináld!-hallottam Jorden távoli hangját-Apád mindjárt hazaér, rajtam fog csattanni az ostor ha nem talál itthon-próbált meggyőzni
-Addigra hazajövök-nyugtattam le
Apu nem egyhamar szokott keddenként hazatáncolni a kocsmából, ezért nem is aggódtam miatta.

Egy személy hogyléte érdekelt. A személyé aki ártatlanul lett családi drámánk része.
Idegesen nyomtam a kapucsengőt. Pár másodperc se telt bele, és Maura állt előttem teljes életnagyságban.
-Beszélhetnék Niallel?-reménykedtem a legjobbakban
-Gyere be-mosolygott
Beléptem a meghitt családi fészekbe. Itt nincs helye az idegességnek és a szorongásnak.
-Nyugodtan menj fel, gondolom tudod már a járást-mosolygott
Ezek szerint nem sejt semmit, a tegnapiról.
Lábujjhegyen lépdeltem  fel az emeletre.
Erőt vettem magamon és remegő kézzel bekopogtam a tölgyfaajtón.
Pár percig vártam, majd újból próbálkoztam. Semmi reakció. Már elmenni készültem mikor Maura meglátta a szenvedésem
-Menj be!-utasított
Egy kicsit haboztam. Azért mégis egy húszas éveiben jár srácról van szó. Ki örülne, ha rárontanának.
-Naa nyiss be.- szólt újból
Lassan nyomtam le a kilincset. Felkészültem a legdurvább kiosztásra. Szinte hallottam a "kopogni nem tanítottak meg" és ehhez hasonló kifejezéseket.
De mikor lábam átemeltem a küszöbön teljesen más látvány fogadott.
Egy édesen szunyókáló fiú (természetesen MEGINT félmeztelenül)
Nem volt szívem felkelteni. Pár másodpercig néztem, majd megfordultam és próbáltam csendben távozni a helységből.
Azonban hirtelen kipattantattak szemei.
-Miaaz?-nyöszörgött
-Öm semmi, már megyek is-mondtam zavarodottan
-Akkor csak azért jöttél át, hogy megnézd ahogy alszom majd felkeltsél?-nyújtózott
-Aludj, majd máskor beszélünk-sütöttem le a szemem
-Most már maradj-ült fel-De ha nembánod felveszek egy gatyát-mutatott a bokszerére
-O.ké-dadogtam
Mosolyogva a szekrényéhez sétált és kivett belőle egy melegítőalsót.
Én a szám szélét harapdálva figyeltem lépteit.
-Leülhetsz ám az ágyamra, már össze van csavarozva-vigyorgott
-Inkább állok-motygotam
-Nekem így is jó-vonta meg a vállát
Egyik láb, másik láb... Hirtelen elkaptam tekintetem mert rájöttem,hogy nagyon is bámulom.
Nem tűnt szégyellősnek, a vörös fej helyett egy 100 wattos mosollyal ajándékozott meg.
-Jól vagy?-csaptam bele végül a téma közepébe
-Ne miattam aggódj-lépett hozzám közelebb
Zavarodottan néztem a csupasz felsőtestét, és egy halk sóhaj hagyta el számat.
-Anyum mindent elmondott-komorodott el arca
Szóra nyitottam ajkaim, de
Ő csak némán bólintott.
-Jo New Yorkba akar vinni-szögeztem a padlóra tekintetem
-Tudom-bólintott
Egyáltalán mi az amit nem tud?Eddig mindenre azt válaszolta,hogy "Tudom" Ez már kezd idegesítő lenni.
-Elmész? -szakította meg a "tudom" sorozatát
-Nincs más választásom
-Akkor máshogy kérdezem: El szeretnél menni?
Így már teljesen máshogy hangzott. A válaszon sokáig elgondolkodtam
-Nem tudom-böktem ki végül
Pár perc múlva karjai között találtam magam.
Leírhatatlan,hogy milyen jól esett ez az ölelés.
-Holnap hánykor indultok?-búgta a fülembe
-Micsoda?-toltam el magamtól
-Valami rosszat mondtam?-értetlenkedett
-Nem, nem mondtál semmi rosszat. Csak elegem van..
-Miből?-nyitotta tágra szemeit
Elegem van abból,hogy egész eddig mindenki a saját értékeit nézve alakította az életem.
Az senkit se érdekel,hogy én mi akarok lenni? Ki szeretnék szállni a mókuskerékből, és végre megpihenni.
Távol mindenkitől, de legfőképpen apámtól. Én csak végre boldog akarok lenni.
-Mindenből.-adtam a legtalálóbb választ a helyzetemre nézve.