-----------------------------------------------------------------------------------------------
Kedves Anyu!
Az eltelt napok őrlődéssel teltek. Őrlődés a karrier és életem szerelme között.
Végül döntést hoztam.
Repülök New Yorkba. Pontosabban holnap indulok.
Megbeszéltük. Túl van tárgyalva.
Senkinek se tenne jót egy távkapcsolat.
Igazából Niall hozta fel.
Elgondolkodtam.
És beláttam. Így tényleg jó lesz.
Nem mérgezzük a kapcsolatunkat. De természetesen a jó viszony attól még megmaradhat, de semmi sem lesz olyan mint azelőtt.
Elérkezett az utolsó napom. A bőröndöm már készen áll az indulásra.
Egyedül vagyok. Jordenéket Maura búcsú vacsorára hívta át magukhoz. Én nem megyek. Nem mintha nem látnának szívesen. De minek pofátlankodjak oda. Hiszen már nincs kötődésem a helyhez.
Kinézek az ablakon. Az emlékeim gejzírként törnek elő tudatalattim fogságából.
Látom magamat.
Ahogy kiszállok a kocsiból, és hallom ahogy azt mondod:
-Az új otthonunk!
A döbbenettől megszólalni is alig bírtam. Csak ennyit motyogtam
-Szép
Meg amennyit egy hároméves mondani tud.
Akkor még örültem.
Apu leguggolt hozzám, és újjal a legfelső ablak felé mutogatott
-Az lesz a te szobád hercegnőm.
Akkor még olyan más volt.
Olyan józan.
Megtörlöm a szemem, és nyelek egyet. Máig nem tudom,hogy mi váltotta ki belőle, de biztos vagyok benne,hogy te igen. De miért nem mondtad egyszer sem? Miért mindig az ő pártját fogtad? Még a tragédia előtt pár órával is őt védted. Miért?
Ezek a gondolatok kattogtak az agyamban amikor az ágyamhoz sétáltam. Már a kezdetek óta ezen pihenem ki a fáradalmaim. Most sem teszem máshogy.
Pityeregve ledűltem és lassan elnyomott az álom.
Nem tudom meddig alhattam, de a telefonom csörgésére riadtam fel.
-Igen!-szóltam bele
-Keira kincsem mit csinálsz?-csacsogott Jo
-Inkább mit csináltam-válaszoltam morcosan
-Nem tudom, mi történt de nem is érdekel, de remélem te sem gondoltad,hogy az utolsó napon is magad fogod sajnáltatni-vette figyelmen kívül az éppen aludtam célzást
-Miért mit kéne csinálnom?-sóhajtottam
-Mondjuk felemelni a kuffert, és a szomszédba tolni a képed.
Nem válaszoltam.
-Hallasz?-visított a vonal túlsó végéből.
-Igen hallak.
-Akkor szedd össze magad és gyere át.-fejezte be a monológját.
A nénikém már csak ilyen. Nem könyörög az embernek. Pont ezekkel a rövid de lényegre törő beszédeivel próbálja elérni a kívánt hatást. Ami általában mindig be szokott válni.
No igen.
Jelen esetben se volt ez másképp.
*
A gyomrom érezhetően a torkomba ugrott,amikor a csengőre biggyesztettem a kezem. Hosszas csengetés után kinyílott az ajtó.
Magammal szembe egyenesen Niallt találtam. Fülig érő szájjal üdvözölt, és két puszit nyomott az arcomra.
Ja,hogy nála ilyen könnyen megy ez a szakítós téma?
Ennek csak örülni tudok. Legalább már tudom,hogy nem kell senki miatt sem aggódnom mikor elmegyek.
Üdvözöltem Maurát és leültem az asztalhoz.
A vacsorát már befejezték, és nem is nagyon akartam enni.
Már vagy fél órája ott ültem mikor gondoltam egyet.
Igazából azóta még nem beszéltünk a dologról és úgy éreztem ideje lenne.
Mély levegőt vettem és elindultam.
-Úgy tudtam,hogy feljössz-köszöntött.
-Ennyire kiszámítható vagyok?
-Nem, mindenképpen le akartam menni érted.
-Beszédem van veled- meresztette ki szemeit.
-Hallgatlak.-húztam ki magam
-Gondolkodtam-vágott bele a dialógusába.
-Azt is szoktál?-válaszoltam cinikusan
-Gondolkodtam kettőnkről.-még mindig nem esett ki a szerepéből.-Úgy gondolom elhamarkodott döntést hoztam.
-Niall!-vágtam a szavába.
-Nem!
-De te magad mondtad, hogy milyen nehezek a távkapcsolatok nem?
-Igen én mondtam, de elhamarkodott döntést hoztam.-ismételte magát
-Ne nehezítsd meg kérlek-hajtottam a fejem az ölembe.
-Engedd,hogy én beszéljek.-emelte fel az arcom.
-Szeretlek Keira! Nem tudok nélküled élni.
Elhatározásra jutottam.-és az éjjeliszekrény fiókjába nyúlt.
Hirtelen minden esetleges válasz lepörgött előttem, de ami történt arra nem számítottam.
Elém állt, és térdre ereszkedett.
-Keira- köszörülte meg a torkát-Hozzám jössz feleségül?
